oktatás egy designer szemével

Papírsárkány

Papírsárkány

A PISA-ról én még nem írtam

2016. december 13. - Oberajter Klára

Napok óta írások tömkelege jelenik meg az idei év PISA eredményeiről. Aki kicsit is tájékozott ismeri a Magyarországi helyzetet. Dobálják egymásra a labdát a felek, kormány a tanárokra, azok vissza, szülők mindkettőre. Ezt a rengeteg energiát igazán a gyerekekbe fektethetné mindhárom fél, mert szerintem csapatmunkára lenne szükség. Nagyon idillin hangzik. De ha a finneknek sikerült, nekünk miért nem megy? Mert mi ilyenek vagyunk, átdobjuk a labdát, mert biztos nem mi tehetünk róla. Mintha kicsit még örülnénk is neki, hogy de jó, végre van miről beszélni és bűnbakot keresni. Én mindent megtettem, gondolja mindegyikünk, az a másik hibázhatott csak. Közben a gyerek otthon ücsörög a tv előtt és próbálja kipihenni az iskolai stresszt.

Véleményem szerint otthon a szülő, az iskolában a tanár kell, hogy a gyerekkel foglalkozzon. Mindkettőnek kemény melója van, meg kellene osztani a munkát, hogy egyik se szakadjon bele. Persze egy rossz rendszer nem segít egyikőjüknek sem. Rohadt magasak az elvárások mindenkivel szemben. A tanárokra rájárnak a felügyelők, ellenőrzik a papírmunkát (mintha legalábbis az lenne a legfontosabb) és hogy mennyire követik a tantervet. Közben a gyerek azt látja, hogy a tanár meg akar felelni a rendszernek, mert félti a munkáját. Persze otthon is ez a helyzet. A szülő vagy dolgozik, vagy ideges a munka miatt. Meg kell felelni! A gyerekre most nincs idő, se kedv.  Persze mindezt azért teszi, hogy a családnak jobb legyen. De nem hiszem, hogy ez sikerül. Nem hiszem, hogy a gyereknek jobb lesz ha drága cuccai vannak, de a szülője sehol. Mert neki is meg kell felelni, meg kell írni a PISA tesztet és teljesíteni kell, mert elvárják...

Szerencsére én Szerbiában élek (:nagyon szarkasztikus nevetés:). Nálunk idén nem strapálták magukat tesztelgetéssel, tudták előre, hogy az eredmények idén is lésújtóak lettek volna. És milyen igazuk volt! Most nincs vádaskodás, boldog mindenki...

 

A magyar irodalom jelentős alakjai - Arany János és Benedek Elek

Csaknem két hét szünet után folytatódik a magyar irodalom jelentős alakjairól szóló sorozatom. Pótolni próbálok, úgyhogy két irodalmárt is feldolgoztam: Arany Jánost és Benedek Eleket.

Használjátok, terjesszétek!

arany Benedek Elek

[lab_subscriber_download_form download_id=24]

Ha tetszett, itt találsz hasonlót.

Készülődés

Amióta blogolásba fogtam, törekedtem arra, hogy minden szombatra jusson valami érdekesség: letölthető program, videó vagy egy-két jó ötlet. Ezzel szemben ma lazulok, vagyis inkább azt mondanám, hogy készülődök. Megpróbálom behozni a lemaradást és kicsit kitakarítom a házat, helyreteszem a gondolataimat, kidíszítek (ez múlt héten elmaradt) és adventi hangulatba próbálok kerülni.

Néha jó változtatni a hétköznapokon, Michael Bublet hallgatni, gyertyát gyújtani. Ez segít abban, hogy ne veszítsük el a motivációt.

A Papírsárkányt kedvtelésből indítottam el. Első sorban azért, mert szeretem a szakmám és szerettem volna másoknak is megmutatni, hogy mennyi lehetőséget nyújt a technológia. Ez remélem, hogy hova-tovább sikerült is. Rengeteg tervem van még és továbbra is várom a ti ötleteiteket is.

Ma újdonság helyett inkább ajánlom figyelmetekbe az elmúlt három hónap bejegyzéseit.

Használjátok, terjesszétek!

letoltkozm

irodkviz

video

Projektor házilag? Lehetséges!

Több tanártól hallom, hogy bár ők nagyon szeretnék alkalmazni a technológiát az oktatásban, sajnos az iskola, ahol dolgoznak nincs eléggé felszerelve. Erre a problémára adok megoldást következő videómban.

Használjátok, terjesszétek!

[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Lw_Qu1wMf6U&width=400&height=200[/embedyt]

U.i.: A kivetített kép mérete attól függ, hogy milyen távolságra van a telefon a lencsétől. Tehát egy hosszabb dobozzal nagyobb projekciót érhettek el.

U.u.i.: A vetítő a legócskább okos-telefonnal is működik (lásd. a videóban szereplőt), de nagyobb képernyővel természetesen szebb eredményeket lehet elérni.

U.u.i.: A kivetítés és a fényerő több tényezőtől függ. Az én dobozom kisebb volt egy egyszerű cipősdoboztól, így a kivetített kép nagyjából 40x30 cm volt. Ha sikerül hosszabb dobozt találni, vagy akár kettőt összeilleszteni, és a telefon távolsága a lencsétől megközelíti a 60 cm-t, akkor a kivetített kép nagyjából 1,5m. A fényerő attól függ, hogy milyen színű az alap és mennyire világos a videó. Egy sötétebb videó kevésbé fog látszani. Fehér alapon viszont majdnem olyan, mint a rendes vetítő esetében.

U.u.u.i.: Sikerült lőnöm egy fotót a vetítésről. Sötétben elég nehéz, de remélem látszik a lényeg.

img_3896

A magyar irodalom jelentős alakjai - József Attila

Őszintén bevallom, nem nagyon tudok azonosulni József Attilával, de költészetét nagyra tartom. A magyar irodalom jelentős alakjairól szóló sorozatomban a héten őt mutatom be.

Használjátok, terjesszétek!

József Attila

[lab_subscriber_download_form download_id=23]

Ha tetszett, itt találsz hasonlót.

A tanárok is nevetnek

Ismered azt az érzést, amikor összecsapnak a felhők a fejed fölött? Úgy érzed ez nem a te napod/heted/éved. Pedig tegnap még minden jó volt, tele voltán ötlettel, motivációval. Mitől van ez? Őszi depresszió? Vagy csak átmeneti dili? Na, mindegy. Rám jött egy ilyen bolondéria a napokban és nem tudom levakarni. Ezért nem írtam, gondoltam megtartom magamnak a negativitásom, mert abból aztán van elég a világban.

Mit szoktam csinálni, amikor rossz a kedvem? Megpróbálom feldobni magam: megnézek néhány vicces képet, videót. Mivel tudom, hogy mindenkinek vannak rossz pillanatai ezért készültem nektek néhány vicces képpel. Főleg tanárok figyelmébe ajánlom.

Remélem sikerült nektek is felvidulni! :)

 

A magyar irodalom jeles alakjai - Móra Ferenc

Múlt héten Szegeden voltunk. Nagyfiam örömére megnéztük a Móra Ferenc múzeum természettudományi részlegét is. Persze a többi tárlat a fáradt kétévest nem sokáig kötötte le, de azért jó móka volt. Már ott eldöntöttem, hogy a következő irodalmár, akit a sorozatban feldolgozok Móra Ferenc lesz.

Használjátok, terjesszétek!

Móra Ferenc

[lab_subscriber_download_form download_id=22]

Ha tetszett, itt találsz hasonlót.

Hogyan készítsünk oktatóvideót Camtasia Studioval?

Megígértem, szóval betartom. Ennek a borzasztóan hosszú hétnek a vége felé közeledve egy újabb oktató videóval készültem nektek. A Ceruza metaforás videóm készítésén keresztül megtanulhatjátok hogyan lehet egyszerű oktató videót készíteni.

[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Lw_Qu1wMf6U&width=400&height=200[/embedyt]

Használjátok, terjesszétek!

Hogyan emlékeztessük a diákokat a feladataikra

Hallottatok már a Remind 101 applikációról? A remind.com oldalról tölthetjük le a telefonunkra vagy a gépünkre és rajta keresztül üzenhetünk diákjainknak, szüleiknek anélkül, hogy számot cserélnénk. Csak egy e-mail címre van szükségünk.

apps-b989cd39

A regisztráció pofonegyszerű, csoportokat lehet csinálni és az adatok védve vannak. Az üzenetek kiküldésének idejét automatizálni is lehet és küldhető rajta keresztül kép, videó, bármi.

Nem mellesleg ingyenes...

A magyar irodalom jelentős alakjai - Márai Sándor

Anyám nagy kedvencéről, Márai Sándorról készítettem ma posztert. Én főképp a verseit imádtam olvasni, szavalni egyaránt.

Használjátok, terjesszétek!

Márai Sándor

[lab_subscriber_download_form download_id=21]

Ha tetszett, itt találsz hasonlót.

süti beállítások módosítása
Mobil